Az ötvenedik szoba [ Mínusz-harmadik szint ]

 Sziasztok!

Nem ígértem semmit, és nem is ígérem most sem, hogy rendszeresen jelen leszek, de a továbbiakban is számíthattok tőlem bejegyzésekre. Úgyhogy fogadjátok szeretettel Az ötvenedik szoba prológusát. 

Köszönöm, ha elolvastad, nadin

___________________________________________________________________________________

Cím: Az ötvenedik szoba

Fejezet címe: Mínuszharmadik szoba - Prológus

Zsáner: fantasy(urban), horror, romantikus

Kategória: regény
Korhatár: 14+

Besorolás: G/K/B, Whump, 

Helyszín: Washington, Kennewick

Idő: 2024. május
Terjedelem: 874 szó
Oldalak száma (Word - A4): 2,5 (másfeles sorközzel)
Inspiráció: Pinterestről származó képek, gifek, spotify zenék
Figyelmeztetés: haláleset

___________________________________________________________________________________

Mínuszharmadik szoba - Prológus

Sosem éreztem magam még ilyen szörnyen. Ahogy a szépen lassan elmúló önerőm próbálta felvenni a versenyt a gyorsan haladó eseményekkel egyre csak azt éreztem, hogy jóval lejjebb süllyedtem a kelleténél. Egyszerűen napokon, heteken keresztül nem tudtam megtalálni az összhangot a lét és az életem között. Sikertelennek és céltalannak éreztem magam. 

Aokigahara: Első rész

Cím: Aokigahara
Fejezet címe: Első rész
Kategória: blogregény
Zsáner: fantasy, horror

Besorolás: whump, mystery, dark, 
Korhatár: 14+
Egy mondatos leírás: Shirley feleslegesnek érzi magát, és felindulásból cselekszik. 
Idő: ismeretlen
Helyszín: LA, USA
Terjedelem: 687 szó
Oldalak száma (Word - A4): 2
Inspiráció: Pinterestről származó képek, gifek, film
Figyelmeztetés: trágár beszéd
Megjegyzés: egy régi történet újra gondolt változata. Remélem, elnyeri a tetszéseteket ez a fajta indítás is. A régi bloghoz a linket ITT találjátok. 
Megjegyzés2: Hiába magyarázkodnék ismét, a Mikulás ebben az évben késett egy pár napot. De őszinte szeretettel és kíváncsisággal hozta el nektek az Aokigahara első részét. Be kell vallani, nem sikerült hosszúra, sőt. Talán direkt nem tettem elegendővé. 

Első rész

            A feje elképesztően sajgott, ahogy a doktor kimondta azokat a szavakat. 

— Most ezzel azt akarja mondani, hogy meg fogok halni? — kérdezte kétségbeesetten. Szőkésbarna hajába túrt, majd kifújta a levegőt. A szíve sajgott, mert nem tudta, mi tévő legyen. Sírjon, vagy csak tomboljon? Esetleg félig ülve csak nyugodtan próbálja meg átvészelni a tényeket? Shirley szava elakadt, ahogy a doktor épp ellenkezőleg rázta a fejét. 

— Nem, Miss Mowbray. Együtt lehet vele élni. De a szívritmuszavar nem játék, és magának a legrosszabból jutott ki. Kap rá gyógyszert. Ha rendesen szedi, sem elájulni nem fog többet, sem szédülni, és még talán a mellkasa sem fog szorítani. – Morogta a doktor.

A szabadság illata [J.L.Armentrout: Obszidián FF]- 0002.

Szép napot!

Cím: A szabadság illata

Fejezet címe: 0002
Kategória: regény, fanfiction

Besorolás: AT, AU, A/A, Mystery,
Korhatár: 14+

Idő: ismeretlen
Helyszín: Forks, Washington Állam, USA

Leírás: az új helyre költözött lány megismerkedik a furcsábbnál furcsább szomszédokkal.
Terjedelem: 2729 szó
Oldalak száma (Word - A4): 8 (másfeles sorközzel)
Inspiráció: Pinterestről származó képek, gifek, spotify zenék
Figyelmeztetés: nincs
Megjegyzés: rengeteg mindennel bővült az oldal, a menüpontban találhattok mindenki számára hasznos oldalakat, és nemrég közzétettem egy általam kreált kihívást is. 

0002. Fejezet

A szőke lány megszeppenve állt előttem, és valamit tartogatott a háta mögött.

— Hát te? — kérdeztem meglepetten. Arca ijedtséget mutatott. Lehet, hogy a fapofám váltotta ki ezt az érzést belőle. Gyorsan varázsoltam egy félmosolyt, mire kicsit megkönnyebbülten sóhajtott.

— Natasha nézd, nem is tudom hol kezdjem! Annyira, de annyira sajnálom, hogy a bátyám egy bunkó alak, de ilyen a természete. Nem akartam, hogy megbántson téged, épp ezért is hívtam fel, hogy legyen veled kedves, de mivel egy utolsó köcsög ezért szokásához híven megint megpróbálja az egyetlen olyan embert elüldözni mellőlem, aki talán a barátom lehetne. — hadarta.

Az információk csak úgy szállingóztak össze-vissza a fejembe. Részben haragudtam Dukera, meg nem is. Amy szavai hallatán a pici kerekek dolgozni kezdtek az agyamban.

Pár percig csak álltam esetlenül a lány előtt és azon gondolkoztam, hogy Duke miért próbál elhajtani a húga mellől.

— Semmi baj — motyogtam. Neki támaszkodtam a félfának és bambán bámulni kezdtem az eget. Lassan, de biztosan gyülekeztek a sötét felhők és az levegő is kezdett hűlni.

Összezártam magam előtt a karom és sóhajtottam.

— Biztos? Én tényleg csak jót akartam, azt hittem, hogy majd, ha meglát téged kicsit megenyhül a szíve, mert olyan szép vagy és ahj... — ült le a lépcsőre. Becsuktam magam mögött az ajtót és leültem mellé. A kezeit arcába temette és kifújta a levegőt, megtörölte kissé vörös, kialvatlan szemeit.

— Biztos. — bólintottam és letelepedtem mellé.

Kínos csend.

A szél kezdett feltámadni, egyre erőteljesebb lökések találtak meg minket a verandán. Néha egy-egy levél is a hajunkba szaladt, ami éppen abban a percben szakadt le egy faágról. A síri csendben a szél zúgása mellett hallottam a saját szívdobbanásomat is. Amy rezzenéstelen arccal bámult ki az úttestre, mintha valamit várt volna, hogy oda csapódjon.

— Nem jössz be? — álltam fel a hideg lapról. — Kezd hideg lenni.

— Á, nem. Mennem kéne nekem is. — vakarta meg a tarkóját.

— Holnap ráérsz? — csillantak fel a szemei, miközben mellettem elnézve a falat bámulta.

— Azt hiszem igen. Bár a dobozaink még mindig a kicsomagolásra várnak. — mutattam hátam mögé az ajtóra, már magam sem tudom, hogy miért.

— Segíthetek, ha gondolod! — Ismét láttam azt a kis fénycsóvát a szemében és elmosolyodtam. Hogy lehet valaki ennyire közvetlen egy olyan emberrel, akit csak pár órája ismer?

— Jó lenne — kinyitottam az ajtót azzal beengedve egy kis friss levegőt a lakásba.

— Délben? — Bólintottam. Amy hátat fordított és lesétált a lépcsőkön, intett, majd eltűnt a sötétben. Én még mindig ott álltam és láttam, hogy felgyúl a verandájukon a külső villany és belép a házba. Az arca megkönnyebbültséget sugárzott, s mikor belépett a házba, még akkor is mosolygott.

 

A szabadság illata [J.L.Armentrout: Obszidián FF] - 0001.

Szép napot!

Egy régen elfeledett történetre bukkantam a napokban, úgyhogy úgy gondoltam, felelevenítem a történet részleteit, átnézem, és elhozom nektek. Remélem, hogy néhányótok emlékezetében még megmaradt egy-két sor a történetből, de az sem baj, ha nem, hiszen minden infót megtalálhattok a Tartalom fül alatt, valamint egy elérhetőségek modullal bővült az oldalsáv. 

Cím: A szabadság illata [J.L.Armentrout: Obszidián FF]

Fejezet címe: 0001

Kategória: blogregény, fanfiction

Zsáner: fantasy

Besorolás: AT, AU, A/A, Mystery

Korhatár: 14+ 

Leírás: egy tini lány új helyre költözik öccsével és édesanyjával arra egy évre, hogy édesapjuk meghalt. A különös szomszédok viszont már most különösebbek, mint amilyenek valójában.

Idő: ismeretlen

Helyszín: Forks, Washington Állam, USA
Terjedelem: 2854 szó
Oldalak száma (Word - A4): 7,5 (másfeles sorközzel)
Inspiráció: Pinterestről származó képek, gifek
Figyelmeztetés: -
Megjegyzés: -

0000. Prológus

 Olyan érzést keltett bennem ez a hely, mintha elraboltak volna. Elköltöztünk, és én baromira nem akartam itt lenni. Csak bámultam az össze-vissza pakolt dobozokat az új szobámban, de jelen esetben a hátam közepére sem kívántam a kipakolásukat, úgyhogy fogtam magam és levágódtam a laptopom elé. Viszont internetem még mindig nem volt. A fránya szolgáltató csak pár nap múlva hajlandó bekötni. Az, hogy a költözésünk óta nem fértem hozzá a könyves- és dizájnblogomhoz, fenekestől felforgatta a lelkivilágomat. Mintha kiszakítottak volna egy darabot a lelkemből. Nem, még annál százszor rosszabb. Mintha levágták volna a kezemet vagy a lábamat. Anyu szerint a „Natasa könyvespolca” teszi ki az életem kilencvenkilenc százalékát. Ez ugyan nem teljesen így van. Anyu nem úgy áll a könyvekhez, mint én, nem érti, hogy mi is olyan csábító bennük.

Nagy levegőt vettem. Már harmadik napja voltunk itt, de még mindig rengeteg megtömött doboz várt arra, hogy a helyükre kerüljenek. Rettentően gyűlöltem, hogyha dobozok vettek körül. Sokkal jobban, mint az ittlétet.

Ami a legjobb az egészben, hogy megremegtem minden egyes nyikorgásnál ebben az istenverte házban, a kicseszett Washington egyik kisvárosának legeldugottabb utcájában. Ez a lakás simán szerepelhetne egy horrorfilmben is. Könyörgöm, ennek még tornya is van. Mit kezdjek én egy toronnyal?

Forks nem a világ legnagyobb kisvárosa, mindössze hatszáz fő körüli lakossággal rendelkezik. A porfészekhez legközelebb eső igazi település Seattle, ahol legalább volt Starbucks és McDonald’s. Viszont ez is több mint három órára volt tőlünk. A leveleket sem hozták házhoz, be kellett utazni Seattle-be, a postaközpontba értük. Felháborító, nemde?

A költözés úgy ért, mint egy hirtelen karmolás egy kismacskától az arcomba. Kanada eltűnt, magunk mögött hagytunk mindent, ami számomra az élet értelmét jelentette azért, hogy meneküljünk a hatalmas fájdalom elől. De legfőképp azért mentem bele ebbe az egészbe, hogy anyának jobb legyen. No nem mintha nem hiányozna a régi iskolám, a barátok vagy a házunk.

Letelepedtem az új ágyam legbelső sarkába, felhúztam a térdeimet, fejemet lehajtottam az összekulcsolt kezeimre.

Apát hiányoltam.

Ő maga volt Kanada. Ott született, ott találkozott anyuval, és ott jöttem világra én is. Minden, ami valaha is fontos volt anya és az én számomra, ott maradt Kanadába, ahol minden tökéletesen ment...egy darabig. A szemem már égett, de visszafojtottam a kitörni készülő könnyeket. Tudtam, hogy apa nem örülne neki, ha azt látná, hogy lassan öt év elteltével is még mindig sírok miatta. Azt szeretné, hogy boldog legyek, és ezt próbáltam tartani.

De anya is hiányzott. Az az, anyu, aki apu halála előtt volt. Aki mellém feküdt éjjelente és cirógatta az arcomat, hogy el tudjak aludni, aki mesét olvasott nekem, ha beteg voltam, aki mindig vidám volt, mindig mosolygott és ha akadt ideje, még talán egy-egy romantikus könyvet is elolvasott vagy nekem, vagy az öcsémnek. Mintha akkor egy teljesen másik életben éltünk volna. Az biztos, hogy másik államban történt.

Aokigahara - Prológus

Cím: Aokigahara

Fejezet címe: Prológus

Kategória: blogregény

Zsáner: fantasy, horror

Besorolás: whump, mystery, dark, 

Korhatár: 16+

Leírás: egy lányt különleges, de kézben tartható betegséggel diagnosztizálnak.

Idő: ismeretlen

Helyszín: LA, USA
Terjedelem: 593 szó
Oldalak száma (Word - A4): 1,5 (másfeles sorközzel)
Inspiráció: Pinterestről származó képek, gifek
Figyelmeztetés: nincs
Megjegyzés: egy régi történet újra gondolt változata. Remélem, elnyeri a tetszéseteket ez a fajta indítás is. A régi bloghoz a linket ITT találjátok. 

Prológus

Az egész teste sajgott, mikor felébredt. A szemeit alig bírta kinyitni az iszonyatos fájdalomtól, és ráadásul valami idegen helyen találta magát, mellette egy infúzióállvány állt, rajta a kis tasakkal, ami tele volt vörös folyadékkal. Gondolta, hogy az vér, majd körbenézett a szobában, és nem látott mást, csak maga előtt egy szekrényt, az ágy mellett egy éjjeliasztalt, amin az Ő holmijai voltak. Körülötte a falak kopott fehéren álltak, és még két ágy foglalt helyet a szobában. Mindkét ablakon a redőny lehúzva, és épp hogy csak alig látott valamit a beszűrődő, hajnali napfénytől. A füle mellett valami viszont iszonyatos csipogásba kezdett. Azt érezte, hogy amennyire csak lehet minden végtagja lezsibbadt, és eközben össze vissza rángatózott az ágyon. Az infúzió kiszakadt a kezéből, ahogy lélegzet visszafojtva vergődött, ami iszonyúan fájt neki, és próbált visítani, de egy hang sem hagyta el a száját. Shirley teljesen mozdulatlanná vált. Az elméje ép volt, azon gondolkozott, hogy mi lesz, ha most meghal. El sem tudta volna képzelni, sőt, még csak gondolni sem mert rá az elkövetkezendő pár másodpercben. Onnantól viszont teljes mértékben kiestek neki a dolgok, de hallani még mindig hallott minden egyes rezzenést.

Csapódott az ajtó, valakik beléptek a terembe. Az a gép a fura csíkokkal a feje mellett most már csak szaggatottan csipogott. Habár azt sem tudta, hogy hol volt mégis érezte, hogy ebből sok jó nem származik. Nem érezte egyik végtagját sem, a szemét is csak csukva tudta tartani és a levegőt is csak szaggatottan vette, aztán hirtelen abba is hagyta.

— Hívják azonnal a főorvost! — szólalt meg egy vékony, női hang. — Édes istenem kislány, csak most ne hagyd el magadat! — A lányt nem ismerte fel a hangja alapján, de nem lehetett sokkal idősebb nála. Vörös haja hosszúkás arcába bomlott, ahogy igyekezett némi folyadékot bejuttatni a lány alkarján keresztül a szervezetébe. Maszkot tett az arcára és Shirely lassan érezte, hogy a levegővétele jobb lett. 

— Mi történt, kisasszony? — hallatszott egy sokkal idősebb, érdes hang az ajtó felől. Egy hideg kéz tapintását érezte a jobb csuklóján. 

— Érzek? Hisz az előbb még nem éreztem semmit! — Gondolta.

— Fogalmam sincs doktor úr, de az előbb mintha valamiféle rohama lett volna — mondta a lány a vékony hangján.

A férfi valamit matatott, majd a nyakához tette az ujját.

— Azonnal vigyék a kettes műtőbe! A pulzusa zavaros, valószínűleg valami későn jelentkező komplikáció lépett fel. Mégegyszer meg kell operálnunk! — azzal már csapódott is az ajtó. A doktor valamit beleszúrt a csuklójába. Egy ideig kómásan forgatta jobbra és balra a fejét, azt még látta, hogy betolják a műtőbe,  de amikor egyik asztalról a másikra fektették, elaludt.

***

Az egyik pillanatban még minden rendben volt vele, aztán már csak arra emlékezett, hogy valamit beleszúrtak a csuklójába, most pedig ott feküdt mozdulatlanul, és várta, hogy végre visszajöjjön az orvos az eredményekkel. A feje nagyon nehezen mozgott, de azt mondták neki, hogy pár óra múlva jobb lesz. Igazándiból nem tudta, hogy a fejének mi köze van a szívéhez, de hát a dokik tudták.

— Nos, megvannak az eredmények, Miss Mowbray — lépett be a főorvos a szobába. Megfogta, majd maga alá húzta az egyik széket az ágya mellett és leült. Hatalmasat sóhajtott. A pasas nem volt idősebb talán negyvennél, de a haja már őszült, az arcán látszódott, hogy nemrég borotválkozott meg. A homlokán néhány ránc is megjelent, ahogy tanulmányozni kezdte az eredményeket, Shirley pedig amennyire bírta, felé fordította a fejét, hogy láthassa a doktor arcára kiülő reakciókat. Az egyik percben oldalra húzott szájjal, a másik percben pedig kikerekedett szemekkel bámulta a papírokat — Az eredmények ötven-ötven százalékban osztódnak el. — A lány tekintete elnehezült, és alig bírt odafigyelni az előtte magyarázó férfire. — Melyikkel kezdjem? — kérdezte. 

Első rész - Az álmodó

Cím: Az álmodó

Fejezet címe: Kiszállok!

Kategória: regény

Zsáner: horror, romantikus

Besorolás: -

Korhatár: 16+ 

Leírás: a tizenhétéves Katie szeme felnyílik. Ő ugyan ezt nem csinálja tovább.

Idő: ismeretlen

Helyszín: London, Anglia

Terjedelem: 1909 szó

Oldalak száma (Word - A4): 6,5 (másfeles sorközzel) oldal

Inspiráció: fogalmam sincs(:"DD), továbbá Pinterestről származó képek

Figyelmeztetés: drogok, trágár beszéd, 18+ fantáziálás

Megjegyzés: imádtam ezt a részt írni, egyébként az új design örömére végre ezt is befejeztem, az új kinézetet pedig Leah-nek köszönhetem, amiért ezer hála, mert kipattant egy minimális elképzelés, és Ő lehozta nekem a csillagokat <3 

Kiszállok!

1. Rész

Az utolsó szállítás előtt 3 órával

Kiszállok – leeresztettem a karomat. Matt kikerekedett szemmel bámult vissza rám.

– Micsoda? – megrázta a fejét. Szerintem soha nem gondolta volna még álmában sem, hogy valaha képes leszek ilyenre.

– Jól hallottad, kiszállok – leültem az ágyra. – Egyrészt azért, mert nemsokára tizennyolc vagyok, és kikerülök innen. Szerinted nem vágyom egy normális életre? Másrészt pedig, nem akarok több csalódást okozni Mrs. Doak-nak. Eleget fájt már tőlem a feje.

            Szerintem az összes, még megmaradt agysejtje most a semmibe szállt. Aztán hirtelen rekedt nevetés tört elő a torkából.

– Neked normális élet? Drágám, ebből már csak akkor tudsz kiszállni, ha kimúltál! – Azzal vonult is volna ki a szobából, de becsaptam előtte az ajtót.

– Ide figyelj Matthew. – Ahogy kimondtam a teljes nevét rájött, hogy nem viccelek. Hatalmasat nyelt. – Nekem ez nem kell többet! Elég volt. Ma még az utolsó szállítást a kimenőben megcsinálom, és befejeztem. Veled is, és ezzel az egésszel is. Ha nem tetszik valami, fel lehet dobni, de akkor te is ugyanúgy járnál, mint én.

            Megint kacagott. Azt hittem orrba vágom.

Megrándult egy izom az arcomon, a keze ökölbe szorult. Most ténylegesen türtőztetnem kellett magamat, mielőtt még nagyobb galibát okozok.

            – Azzal, ha feldobnál nem tudnának mit kezdeni. Ameddig tizennyolc alatt vagyunk, csak javítóintézet!

            – De ha én akkor köplek be, amikor már „felnőttél”, akkor bukta, mehetsz a sittre öcskös. – Erre allergiás. – Azt mondtad, olyan nagy fiú vagy. Szerinted, ha tizenhét évesen lecsuknak, majd, ha tizennyolc leszel szabadulhatsz? Max addig látsz felhőket, ameddig átszállítanak a drogkereskedelemmel gyanúsítottak börtönébe. Vagy ami még ennél is rosszabb, azonnal lecsuknak!