Terjedelem: 2854 szó
Oldalak száma (Word - A4): 7,5 (másfeles sorközzel)
Inspiráció: Pinterestről származó képek, gifek
Figyelmeztetés: -
Megjegyzés: -
0000. Prológus
Nagy levegőt vettem. Már harmadik napja voltunk itt, de még mindig rengeteg
megtömött doboz várt arra, hogy a helyükre kerüljenek. Rettentően gyűlöltem,
hogyha dobozok vettek körül. Sokkal jobban, mint az ittlétet.
Ami a legjobb az egészben, hogy megremegtem minden egyes nyikorgásnál ebben
az istenverte házban, a kicseszett Washington egyik kisvárosának legeldugottabb
utcájában. Ez a lakás simán szerepelhetne egy horrorfilmben is. Könyörgöm,
ennek még tornya is van. Mit kezdjek én egy toronnyal?
Forks nem a világ legnagyobb kisvárosa, mindössze hatszáz fő körüli
lakossággal rendelkezik. A porfészekhez legközelebb eső igazi település
Seattle, ahol legalább volt Starbucks és McDonald’s. Viszont ez is több mint
három órára volt tőlünk. A leveleket sem hozták házhoz, be kellett utazni
Seattle-be, a postaközpontba értük. Felháborító, nemde?
A költözés úgy ért, mint egy hirtelen karmolás egy kismacskától az arcomba.
Kanada eltűnt, magunk mögött hagytunk mindent, ami számomra az élet értelmét
jelentette azért, hogy meneküljünk a hatalmas fájdalom elől. De legfőképp azért
mentem bele ebbe az egészbe, hogy anyának jobb legyen. No nem mintha nem
hiányozna a régi iskolám, a barátok vagy a házunk.
Letelepedtem az új ágyam legbelső sarkába, felhúztam a térdeimet, fejemet
lehajtottam az összekulcsolt kezeimre.
Apát hiányoltam.
Ő maga volt Kanada. Ott született, ott találkozott
anyuval, és ott jöttem világra én is. Minden, ami valaha is fontos volt anya és
az én számomra, ott maradt Kanadába, ahol minden tökéletesen ment...egy
darabig. A szemem már égett, de visszafojtottam a kitörni készülő könnyeket.
Tudtam, hogy apa nem örülne neki, ha azt látná, hogy lassan öt év elteltével is
még mindig sírok miatta. Azt szeretné, hogy boldog legyek, és ezt próbáltam
tartani.
De anya is hiányzott. Az az, anyu, aki apu halála előtt volt. Aki mellém
feküdt éjjelente és cirógatta az arcomat, hogy el tudjak aludni, aki mesét
olvasott nekem, ha beteg voltam, aki mindig vidám volt, mindig mosolygott és ha
akadt ideje, még talán egy-egy romantikus könyvet is elolvasott vagy nekem,
vagy az öcsémnek. Mintha akkor egy teljesen másik életben éltünk volna. Az
biztos, hogy másik államban történt.
Apu halála után anya egyre többet és többet dolgozott, teljesen a munkába
temetkezett. Régen nem így volt. Amikor csak tehette otthon volt, Velünk. Aztán
végül feladta, rávetette magát a költözés gondolatára, és most itt vagyunk.
Éveken keresztül azt hallgattam, hogy el kéne költöznünk, de nem tudott eleget
tenni a csábításnak, aztán ide jutottunk. Bár amióta itt lakunk – annak
ellenére, hogy még mindig rengeteget dolgozott –, úgy tűnik, hogy egyre inkább
részese akar lenni az életemnek.
A könnyeimmel küszködve lekászálódtam az ágyamról. Úgy döntöttem, hogy
lemegyek a konyhába, hagyom a fenébe a dobozokat. A szobámból kilépve ismerős
illat csapta meg az orromat. Anyu főzött, és ha ő főz, az az utóbbi öt évben
nem jelentett túl jót.
Lerohantam a földszintre.
A tűzhelynél állt, a kedvenc fekete pöttyös köntösében és egy mamuszban.
Valószínűleg most léphetett ki a fürdőből. Mellesleg egyedül ő képes még a
teljesen pöttyös cuccokban is tökéletesen szexi lenni. Még köpenyben is a
háttérbe szorultam az unalmas szőkésbarna hajammal és a sötétbarna szememmel.
Ráadásul én sokkal gömbölyűbbre sikerültem, mint ő. Hatalmas szemek, nagyra
duzzadt pofazacskó, kerek csípő. Anya imádott rajtam mindent, de szerintem csak
egy olcsó kis kirakatos babára hasonlítottam ezzel a sima arcbőrrel. Pattanásokat
akartam, igazi tinédzser akartam lenni, de egy kicseszett ragya sem jelent
meg a kamaszkorom óta.
Álmos fejjel nekitámaszkodtam az ajtónak és néztem, ahogyan tevékenykedik.
A serpenyőben sistergett az a kevéske olaj, ami lassan már égni kezdett.
Közelebb léptem két lépést, mire hátrafordult és majdnem kinyomta a
szememet a fakanállal. Arcára mosoly került, kissé beesett szemei fényesen
csillogtak a belevilágító lámpa fényétől. Meglengette a fakanalat, mire néhány
ráragadott bacon szelet repült szét a helyiségben.
— Jó reggelt, kincsem — nyomott egy puszit a homlokomra.
Csak néztem a rettentő nagyságú káoszt. Ahogy a szobámban, itt is még
mindig a dobozok foglalták el a helyet libasorban a fal mellett. Szerettem
volna mondani neki, hogy a készülő ételünk oda fog égni, ha nem figyel oda rá,
de finoman szerettem volna fogalmazni, ami a káosz láttán nem nagyon akart
összejönni.
Ezt a gondolatot elhessegettem. Inkább örültem, hogy ennyi idő után végre
megpróbálja kicsit hasznosítani magát a főzés terén. Ami hozzáteszem, nagyon
nagy haladás. Mióta apa meghalt, sohasem készített reggelit.
— Hamar hazaértél.
— Majdnem dupla műszakot húztam le tegnap este, meg ma. Szerdától péntekig
beosztottak tizenegytől tízig. Utána pedig szabad vagyok. Azon gondolkodom,
hogy elvállalok egy félállást valamelyik klinikán a közelben.
A bacon szeleteket elosztotta kétfelé és kikotorta a tányérokra. Mondanom
sem kell, mennyire odaégtek.
Nyami. A tányér előttem landolt az asztalon. Kétségbeesetten nyúltam utána,
mikor tovább csúszott a kelleténél. Matatni kezdtem az „Étkészlet”
nevezetű dobozban, míg végül ki nem rángattam egy tiszta, szalvétába tekert
villát és kést.
Némi undorral bámultam az előttem heverő félig megégett ínyencségre.
— Tudod, mennyire utálom, ha nem tudok mit csinálni — folytatta. —
Szerintem be is jelentkezem hozzájuk.
Ja, ezt tudtam.
A legtöbb szülő valószínűleg már rég lefűrészeltette volna a fél karját, ha
ennyi időre ott kellett volna hagynia a gyerekeit egyedül. Na, az én anyám nem
ez a fajta nő. Illetve én nem vagyok az a bajkeverő típusú lány. Anyu bízott
bennem és Davidben, mert nem adtunk okot a bizalmatlanságra. Na, nem, mintha
nem próbálkoztunk volna. Oké, talán mégsem.
Tökéletesen unalmas egy figurák vagyunk.
Kanadában a barátaim között sosem én voltam a legcsendesebb, de mindig
tartottam magamat. Az átlagom is bőven túllépte a 4,0-et, és általában véve is
jó kislány voltam. Nem azért, mert féltem a felelőtlen csínytevésektől, nem.
Egyszerűen nem láttam semmi értelmét egészen a mai napig ezeknek a
tevékenységeknek. Meg persze nem akartam még egy lapáttal rápakolni anya
gondjaira. Na de az öcsém... Ő más rangon helyezkedik el. Igazából attól függ,
hogy milyen napja van.
— Elmenjek a boltba? Úgy érzem, kellene valami normális is az
élelmiszerkészletünkbe — ajánlottam fel. A maradék bacont a kukába söpörtem, és
elöblítettem a tányért.
Ő csak bólintott, majd pár perccel később teli szájjal megszólalt, mikor
már a cipőmet húztam.
— Te mindenre gondolsz. — Azzal felkapta a tárcáját a pultról. Nyújtotta
volna a pénzt, de hirtelen visszarántotta, és csillogó tekintettel bámult rám.
— Á-á. Várj.
Bólintottam és sóhajtottam egyszerre. Anya csak állt előttem, és elmélyedve
a pult sötétkék színébe, gondolkozott valamin.
— Képzeld, reggel találtam valami érdekeset!
Felkaptam a tekintetem a cipőmről. Csak a jóisten igazodik el rajta. Az én anyámnak
minden egyes falevél érdekes.
— Mit? — sóhajtottam ismét, és felültem az egyik székre.
— Észrevetted már, hogy a szomszédban két veled egykorú gyerek lakik?
Egyszerre, mintha puskából lőttek volna ki, felpattantam eddigi
helyzetemből, és vigyorogva bámultam arra a csodálatos nőszemélyre, aki a
világra hozott.
— Tényleg?
— Még nem voltál odakint, igaz? — Hogy is lettem volna, édesanyám.
Megráztam a fejem, és a kis vigyor lefagyott az arcomról, mikor folytatni
kezdte. — Az egyik lány, körülbelül annyi idős, mint amennyi te vagy. A másik
fiú, ő talán kicsivel idősebb, viszont iszonyat jól néz ki. Szexi. — Éppen
nyeltem volna le anyu tányérjáról ellopott kis bacon darabkát, mikor az
megakadt a torkomon a kijelentése hallatán. Ő csak nevetett rajtam.
— Szexi? Anyu, ez amolyan kapuzárási pánik, mert ha az, én nem kérek
belőle! Nem akarok egy velem egykorú suhancot az anyám ágyában tudni — mondtam
kissé idegesen.
Pár percig néma csend volt kettőnk között, majd anyuból kitört a nevetés.
Belőlem is.
— Még csak az kéne! — Vigyorgott és elöblítette a tányért. — Viszont
szeretném, ha átmennél hozzájuk. Megpróbálkozhatnál összebarátkozni velük így
suli előtt.
Kifejezetten mérges tekintetet vetettem felé. Én, meg az idegenekkel való
barátkozás két különböző dolog. Odáig rendben van, hogy szomszédok, és lehet,
hogy a suli összehoz minket, de nem akartam már az első héten nyomulni. Amúgy
sem voltam az a könnyen barátkozó típus.
— Megmutathatják a helyi dolgokat és a szokásaikat, hm? — Nagyot ásított, a
szeméből néhány könnycsepp indult útnak az arcán.
— Most arra akarsz célozni, hogy dörömböljek az ajtajukon, és kérjem meg
őket arra, hogy legyenek az én hú de jó, új barátaim ezen a
helyen? — mutattam körbe. Anya megrázta a fejét.
— Nem egészen erre gondoltam, hanem arra — állát ütögette, miközben kis
gondolkozást színlelt —, hogy talán megkérdezhetnéd, hogy merre van a bolt.
Rám mosolygott és magához húzott. Természetesen nem volt egy rossz ötlet a
barátság megalapozásához, nagyon nem.
— Aha.
Elfordultam, és megindultam az ajtó felé. Végig néztem magamon. Csupa
fekete öltözékem már magában elég visszataszító látványt nyújthatott.
Az ajtó előtt hátra fordultam, és odakiabáltam anyunak, miközben ő a
lépcsőn próbált felmászni. Az álmosságtól viszont ez elég nehezen ment neki.
— És mi lenne, ha alsóneműben mennék át? — nevettem.
Válla felett visszanézett rám.
— Biztos, hogy mély benyomást tennél rájuk! — Azzal ismét elindult a
lépcsőn. Mosoly ült a számra és szinte levakarhatatlan volt. Le kellett volna
ordítania a fejemet, ahogy ezt egy normális anya csinálta volna. De hát úgy
látszik, hogy ő nem normális. Illetve bízik bennem, hogy nem teszek ilyet.
Átléptem a küszöböt, és megindultam a gyepen keresztül a szomszéd verandája
felé. Kicsit izgatottan emeltem fel a fejem, miután elhagytam az elég gáz
kinézetű virágoskert mellet levő macskakőből kirakott járdának nevezett
akármit.
Hogy jobban belegondoltam, talán tényleg menne az a bizonyos beilleszkedés,
és ha a bolt ürüggyel köszönök be hozzájuk, talán még nagyobb esélyem is lesz
arra, hogy megkedveljenek. Ki tudja, lehet, hogy a lány pont ugyan olyan, mint
én.
Felugrottam a széles verandára, kinyitottam a szélfogó ajtót, és kopogtam,
majd pár lépést hátra léptem. A pólómat kezdtem simítani idegességemben. Ha
anyunak igaza van, és valóban velem egykorúak, akkor mégsem
lesz akkora szerencsétlenség ez a lépés. Végül is, nincs abban semmi fura, ha
útbaigazítást kérek a hozzánk legközelebb lakó embertől.
Semmi léptet nem hallottam az ajtó mögül, szinte egy enyhe szívinfarktus
tört rám, mikor kinyitódott a bejárati ajtó és szembe nézett velem egy gyönyörű
szép kék szempár, aminek hamvasszőke hajú gazdája széles vigyorral állt
előttem. A bőre hófehér volt, arcát halovány szeplők borították. Fekete topot
viselt és egy egyszerű farmernadrágot. Amit viszont megjegyeztem az az, hogy
smink egy csepp sem volt rajta.
Az alakja irigylésre méltó volt. Mintha egy született hercegnő állt volna
előttem, csak éppen korona nélkül.
Bevallom, eléggé meglepődtem. Hozzá képest én elbújhatok a legközelebb levő
bokor mögé.
— Hahó, itt vagy? — kérdezte, és legyezni kezdett előttem. Bólogattam.
— Öhm... Bocsi. Csak a hajad. Olyan gyönyörű. Mindig ilyet szerettem volna.
— És ez a mondatom tényleg igaz volt. Nem szerettem szőkésbarna lenni. A lány csak
mosolygott, én pedig attól, hogy a hajától zavarba jöttem, kicsit elvörösödtem.
Kicsit nagyon. Éreztem, ahogy ég az arcom. Francba.
Most mit gondolhat rólam?
Egy pár percig csak álltunk egymással szemben, szótlanul. Ő a cipőjét
babrálta, én pedig azt néztem.
— Öhm... — Felkapta a fejét. — Amúgy azért jöttem át, hogy megkérdezzem,
hogy merre találhatom a legközelebbi boltot, ahol van valami normális kaja —
böktem ki. Félre húzta a száját és füle mögé tűrte a haját.
— Forksban nincs normális kaja — nevetett fel. Elmosolyodtam. — Csak menj
három utcával feljebb és kiérsz a városból. — Miközben kiejtette az utolsó
szót idézőjeleket formált az ujjaival. — Aztán csak egyenesen a
főúton vagy egy órán keresztül, és fordulj le a Seattle-t jelző táblánál. Onnan
már csak tíz perc. Ez egy rövidített út. Csak néhányan tudják — magyarázott. —
Rögtön az első körforgalom után pár méterrel ott van egy vegyesbolt.
— Köszönöm! — mosolyogtam. Lassan hátra léptem egyet, és elindultam lefele
a lépcsőn.
— Hát akkor... Szia! — Azzal el is tűnt az ajtó mögött meg sem várva, hogy
én is elköszönjek. Megrántottam a vállam. Kisétáltam az út szélére, és a házunk
előtt álló Suzuki volánja mögé pattantam. Elfordítottam a kulcsot és
elindultam.
Három utcával feljebb, egyenesen a főúton egy órán keresztül, onnan már tíz
perc Seattle, majd első körforgó után ott a vegyesbolt.
Egész úton ez járt a fejemben, hogy el ne felejtsem, hova is tartok
pontosan.
Ahogy megláttam a várost jelző táblát, tudtam, hogy jó helyen járok, a szomszéd
lány nem vert át. A körforgalom után tényleg ott volt a bolt. Behajtottam a
csupa beton hídon, egyenesen a kavicsokkal teleszórt parkolóba, ami viszont
inkább hasonlított egy piac parkolójára, mint egy boltéra.
Kerestem egy, a bejárathoz közel levő parkolóhelyet, mert már az induláskor
az kattogott az agyamban, hogy rengeteg cuccot veszek, és bíztam abban, hogy
lesz még legalább egy szabad hely az ajtó közelében.
Leállítottam a motort és kipattantam a kocsiból. Az ajtón egy aranyos vigyorgó
fejjel ellátott tábla lógott, amin a „Welcome” felirat szerepelt. Egy autó
hangos kerékcsikorgása zavart meg abban, hogy belépjek az ajtón. Az út közepén
egy fekete hajú nő futott át a jármű előtt. Megcsóváltam a fejem. Hogy
lehetnek ennyire szerencsétlenek az emberek? Jó, hogy nem ütötte el.
A szememet viszont majd kiszúrta egy hatalmas, öreg falak mögött
rejtegetett könyvtár. Biztos, hogy sokszor benézek majd.
Beléptem a helyiségbe, valami keverék illat csapta meg az orromat.
Kutyakaja és izzadtság. Jól kezdődik. A boltban csak egy nő
punnyadt a kassza mögött, és pénzt számolt. Rám nézett, mire villantottam egy
ezerwattos mosolyt és köszöntem. Felhúzta a szemöldökét, ami mellesleg nem volt
valami tökéletes. Össze-vissza állt. A haja tiszta zsír volt, és az egyberuhája
pont a hasa közepén ki volt szakadva.
Kifújtam a levegőt, és megindultam a legelső sor felé. Lekaptam egy zacskó
kenyeret, egy zacskó chipset, és kutatni kezdtem a hűtőt. Mikor végre
megtaláltam, megkönnyebbülve vettem észre, hogy nem kell sorba állni a
felvágottért, mert húszdekás csomagokban vannak kimérve, közvetlen a tejek
mellett. A csirkemellsonkás mellett döntöttem. Azon gondolkoztam, hogy vigyek-e
haza kakaót anyának, mikor a nagy gondolkozásban valaki megzavart.
— Kakaó, vagy tej? Tej, vagy kakaó? — zengett mögöttem egy mély, erőteljes
férfihang. Hirtelen hátra kaptam a fejem.
Velem szemben egy tejszőke hajú, magas srác állt. A pólója rátapadt a
testére, és kidolgozott izmai jól láthatóan dudorodtak a ruhadarab alatt. Haja
kócosan lógott bele kisimult arcába.
Zavartan álltam előtte, hiszen rettentően jól nézett ki. Éreztem, ahogy
égni kezdett az arcom.
— Meg is szólalsz, vagy csak ott állsz, Nati cica? — kérdezte, mire rögtön
visszatértem a valóságba. Apa hívott mindig Nati cicának. Gyűlöltem,
ha más ejti ki ezt a két szót a száján.
Elvigyorodott.
— Te ki vagy? — kérdeztem, és felvettem egy kakaót a hűtőből.
— Bocs cica, elfelejtettem bemutatkozni. — Nagyképű. — Duke, Amy bátyja a
szomszédból. — Kaján mosoly húzódott a szájára.
— Ne hívj Nati cicának — néztem rá fenyegetően, mire felkuncogott, és
megrántotta a vállát.
— Mert, talán megsértem a kis lelkedet, Nati cica? — Azzal közelebb lépett
egy lépést. Elindultam a pénztár felé. — Ne menekülj! — szólt utánam, de mintha
meg sem hallottam volna, odaálltam a pénztárosnő elé és felpakoltam az asztalra
a termékeket. Követett és odaállt mögém. — Aztán még egyszer annyit számoljon
ám fel a kisasszonynak, mint amennyi eredetileg lenne! — kacsintott a nőre, az
meg csak megforgatta a szemeit, és beütötte a cuccaim. Odaadtam neki a pénzt,
és a visszajárót meg nem várva kirontottam az üzletből. Így felingerelve, három
szatyorral és egy kisebb palack tejjel távoztam a boltból.
Minden cuccot bevágtam a hátsó ülésre, magamat pedig a volán mögé, és
elindítottam az autót. Amennyire gyorsan csak tudtam, elhajtottam a Duke
nevezetű seggfej mellett, mielőtt még meglátta volna az idegességtől egyre
inkább vörösödő fejemet.
Mikor kitolattam a parkolóból láttam, hogy ő is bepattant a kocsijába és
elindult utánam. Na, ne, ez most követni fog hazáig? Egy
pillanatra eltűnt a körforgó mögött, de aztán újra feltűnt. A visszapillantóból
jól vettem le az arcáról kisugárzó érzelmeket. Elégedett volt és büszke magára,
de nem tudom, hogy hogy képzelte ezt az egészet.
A sejtésem beigazolódott. A furcsa idegen a házukig követett, majd velem
egy időben kipattant a kocsiból, és sétálni kezdett a verandájuk felé. A belső
énem valahol érezte, hogy Duke az orra alatt tiszta szívéből vigyorgott.
Becsaptam magam mögött a bejárati ajtót, és be siettem a konyhába.
Az egyik részem azon gondolkozott, hogy vajon mi a franc baja lehet velem
Duke-nak, a másik pedig abban reménykedett, hogy anyám nem fog leszidni, ha
megtudja, hogy „összebalhéztam” ezzel a nyomorékkal ahelyett, hogy megpróbáltam
volna normálisan viselkedni. De hát könyörgöm, egy olyannal normálisan
viselkedni, akinek már az ujja hegye irritálni tud? Nem. Akkor sem,
ha a Harry Potterből Dobby fog előttem vonszolni egy Mágiaügyiminisztériumi
halottat, és a dolgozóval vág pofán. A cuccokat levágtam a pultra, és
kipakoltam mindent a helyére. Mérgemben majdnem összetörtem egy poharat, amit
aztán bevágtam csak a mosogatóba mondván, hogy majd el lesz mosva.
Pár órával később már a kanapén hevertem, és a Minden, minden című
könyvet olvastam, David pedig mellettem heverészett, és a tv-t
bömböltette, mikor megszólalt a csengő. Anya a konyhából kiabált,
hogy nyissam ki.
Nagy nehezen kikászálódtam a plüssmaci mintával borított pokróc alól, a
könyvem fejjel lefelé fordítottam ott, ahol abbahagytam, és oda csoszogtam az
ajtóhoz. Menet közben rápillantottam az órára is. Negyed nyolcat ütött. Ki
a fene az ilyen későn? Bár az időjárás még viszonylag nyárias volt, de
már közeledett az ősz felé. Néhány levél is lehullott már hátul a kertben.
Az ajtó mögött annak az idegesítő seggnek a húga állt lehajtott fejjel a
lépcső legalsó fokán.
Nagyszerű, jöhet a bocsánatkérés.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése