Sok-sok emberrel találkoztam ezalatt a majdnem tíz év alatt, és rengeteg mindent megtapasztaltam másokkal együtt. Többek között talán a legjobban azt, hogy mekkora szemét tud lenni az emberiség akkor, ha valakinek sokkal sikeresebbek az irományai, mint az övé. A sok ócsárlás, és a rengetek posztok alatti vita, bár nem tudom, emlékeztek-e még, de volt egy - ha jól emlékszem - Viktória nevű csajszi, aki szinte minden "népszerűbb" blogger bejegyzései alá oda trollkodott, és lehordta az oldala kinézetét, mi meg jól kiröhögtük.
Emlékszem, hogy mekkora összefogást tudtunk elérni akkor, amikor azt hittük, hogy tényleg eltűnünk az internet sötét bugyraiban, mert a Wattpad beszippantott minden olyan józan eszű embert, aki kapott az alkalomra.
Emlékszem, hogy mennyire féltem a Wattpad erejétől és attól, hogy ha felkerülök a Wattpadra, a nálam jobb írók és az olvasóközönség egyszerűen továbbáll, mert meglátják a történetem hibáit. Hiszen valljuk be, a Wattpadon eleinte tényleg csak azok voltak jelen, akik már jóval tapasztaltabbak voltak, és hatékonyabb munkát tudtak elérni, mert volt bétájuk, vagy a szüleik teljes mértékben támogatták őket, nem úgy, mint engem, akinek néha az is nehézkes volt, hogy levágódjon két órára a laptop elé filmet nézni, nemhogy még írni.
És akármilyen cikin is hangzik, de féltem, hogy elhagy a második otthonom, ami nélkül lassan meg kellett tanuljak élni.
Viszont kevesen vagyunk. Nagyon kevesen, és ahogy múlnak a hónapok csak azt látni, hogy az eddigi kőkemény munkák mind az internet sötét sarkaiban találnak végső nyugalomra. És sajnos mindannyian tudjuk, hogy egyszer vége lesz.
Szerettem volna népszerű lenni, akár a szerkesztéssel, akár az írással. De névtelenül nem ment, úgyhogy abba hagytam. Kénytelen voltam, mert sem pénzem, sem időm, se energiám nem maradt arra, hogy folytassam. És ez most nem kőkemény önsajnálat, hanem a büszkeség.
Büszke vagyok, hogy ennek ellenére lettek olyan ismerőseim, akik még a mai napig itt vannak, és követik a blogomat, már amikor van időm és energiám összerittyenteni egy bejegyzést.
Büszke vagyok, mert végül elértem azt, amit akartam, és gőzerővel haladok előre - köszönhetően a páromnak, aki mindenben mellettem áll, innen is csókollak <3 -.
Visszatérve a Blogger egyre jobban hanyatló sorsára,
szerintetek mi lesz velünk? (Btw, én még mindig benne lennék egy blogger fellendítő projektben, de sajnos szerintem kevesen vagyunk már olyanok, akik értelmét látják.)
