Hili-halihó.
2023. január 1-én voltam itt utoljára, és úgy érzem, hogy beszámolóval és egyben bocsánatkéréssel tartozom.
Tavaly év elején rengeteg bejegyzés volt folyamatban. Viszont miután véget ért a kétéves kapcsolatom - ami teljesen felemésztett lelkileg is és mindenhogyan is - úgy döntöttem, hogy pihenek és magamra szánom az időt. Úgy éreztem, hogy még én sem ismerem magam teljesen ahhoz, hogy egy normális, felelőségteljes párkapcsolatban élő ember legyek. (És őszintén? Szerintem nem szeretett már egy ideje, sőt. De hát már kit érdekel, azóta sokkal jobb minden!) Aztán a nyár úgy elment, hogy csak néztem. A munkahelyem egyre csak hajtott és hajtott egészen addig, ameddig meg nem untam és ott nem hagytam, így most már hála istennek egy mondhatni jól fizető, nyugis helyen dolgozok. Igaz vannak húzós napok, de szuperül érzem magam itt. (Persze nem tervezek itt sem hosszú távra, viszont tapasztalatnak jó.)
November közepén megismertem egy srácot, akivel először találkozni sem akartam. Aztán a találkozó végén oda jutottunk, hogy megbeszéltük, hogy együtt szilveszterezünk. És ez így is történt, úgyhogy most már egy csomó mindent "kell" ünnepelni év végén. Tiszta jó, nem? Először, amikor mondta, hogy képes miattam négy (4!) órát vonatozni délutános műszak után, hogy egy fél napot együtt lehessünk, azt gondoltam, hogy gyerek, ilyen nincsen. Aztán nagy nehezen oda értem, és esküszöm, rá sem mertem nézni. Még így közel egy év távlatából is olyan csodálatos, hogy létezik még olyan férfi, aki kinyitja előtted az ajtót, aki ha tetszik, ha nem virágot visz neked a munkába meglepetésként, és random megjelenik. Csodálatos dologban van részem skacok, az biztos.
Az év eleje valami borzalmasan nehéz volt. Minden a nyakamba szakadt, apu meghalt és folytatódtak a hagyatéki tárgyalások, meg a szokásos tortúra. Kiderült, hogy van egy lány féltesóm. És olyan, mintha magamat látnám pár évvel ezelőtt. Ijesztő.
Nyáron életemben ennek a csodálatos embernek köszönhetően eljutottam külföldre nyaralni. Bejártuk Splitet, Karlobagot, a Brac szigetet. Egy élmény volt, és innen is köszönöm neki, bár ezt most nem fogja tudni, hogy leírom. Két szálláson szálltunk meg, amik gyönyörűek voltak. Az elsőhöz tartozott egy pizzéria, ahol ettünk, mielőtt felmentünk az apartmanba. Ott egy éjszakát töltöttünk, Splitben pedig négyet.
Azán most eljutottam odáig, hogy végre megírtam ezt a bejegyzést. 2024.10.16-án jött a fejembe. Eszembe jutott a régi blogger közösség, hogy mennyire vártam, hogy hazaérjek a suliból és pattanhassak a gép elé. Hiányzik, de elmúlt. Ahogy sajnálatos módon Liam Payne is. Nem tudom, hogy hányan vagyunk itt 1D fanok, de engem olyan szinten szíven ütött, hogy 16-a óta nem tudok őszintén nevetni. Jó, persze megy az, ha tényleg megfeledkezek minden külső sz*rról, de egyébként nagyon nehezen. Tudom, hogy a csapból is ez folyik, és már valószínűleg mindenkinek a t*ke kivan így Halloween alkalmából vele, de úgy éreztem, hogy muszáj vagyok pár sort írni Liam emlékére.
Szóval drága Liam Payne, köszönöm! Köszönöm, hogy megtanítottál feltétel nélkül szeretni, önfeledten nevetni és boldognak lenni akkor is, ha körülöttem minden romokban áll. Köszönöm, hogy ennek a csodálatos közösségnek a tagja lehettem és azt is, hogy megismerhettelek benneteket, Niall, Zayn, Harry, Liam és Louis. Liam, én szeretném, ha a lelked örökké nyugalomra találna most már, és a kisfiad is úgy emlékezne rád, ahogy a Directioner közösség: boldogan, mosolyogva, életvidáman.
Végezetül pedig köszönöm, ha idáig elolvastad, és velem tartottál.
Nem szerettem volna eltűnni, így a háttérben tevékenykedtem, de csak laposan, szóval hoztam nektek egy kis ízelítőt a Louxiter kilencedik fejezetéből. (A történet azért nem olvasható, mert kiadásra szánom. A tervezett befejezése a kéziratnak: 2025. Június. A kiadás tervezett időpontja: 2025. október 16., Liam emlékére.)
És hogy a közeljövőben mire számíthattok tőlem? Őszintén? Még én sem tudom, de igyekszem visszatérni. Egy biztos: a háttérben mindig itt voltam, és itt is leszek.
__________________________________________________________________
RÉSZLET
Cím: Louxiter - Az örökös
Fejezet címe: Kilencedik fejezet - A válasz
Zsáner: misztikus, fantasy
Kategória: regény
Korhatár: 14+
Helyszín: Déli Birodalom, Louterra, Louxiter
Idő: 2016. március
Inspiráció: Pinterestről származó képek, gifek, spotify zenék
Figyelmeztetés: trágár beszéd
***
Kétségbeesetten futottam
a korláthoz, a torkomban mégnagyobb gombóc kerekedett, mint eddig volt. Peggy
egy hófehér ló hátán ülve vágtatott előre a sereg élére a domboldalon, egyszer
látható volt, egyszer nem. Pár katona lóháton ült, csillogó felszerelésben,
páran maguk voltak a lovak emberi fejjel.
Aztán amikor előre ért,
ismét kiáltott:
– David, a kaput! Most! –
a barna csuklyás férfi - aki jobban hasonlított egy szerzeteshez, mint egy
kapuőrhöz - sietve megfogta a kötelet, a karjába összpontosította minden
erejét, majd húzni kezdte. A vaskapú hatalmas nyikorgással emelkedett fel.
Eddigre a töredékek – szellemek és társaik - már az irányításuk alá vették a domboldal
felét, és a hátra maradt, kétségbeesett embereket próbálták egy helyre
toloncolni.
