2022- 2023
Sziasztok! 
Először is Boldog Új Évet Kívánok mindenkinek, aki ezt a bejegyzést elolvassa. 


2022 elég tartalmas év volt számomra, ezért szerettem volna róla hozni egy összefoglalót, amit pontokban foglalnék össze. Ez amolyan Blogger és Élet összefoglaló lesz, úgyhogy mindent beleveszek.

Tehát így telt a 2022-es évem:
  • Újra beindítottam a TGA-t (valamelyest, mert megint sikerült elhanyagolnom ahhoz képest, amit terveztem. De ne aggódjatok, egy csomó fejezet már csak átvizsgálásra vár.) 
  • Anyukámat méhrákkal diagnosztizálták. A pontos nevét nem tudom, de sikerült eltüntetni. 
  • Ugyan az a párom, mint tavaly újévkor, és ő az eddigi leghosszabb kapcsolatom is, ami büszkeséggel tölt el, mivel már lassan másfél éve együtt élünk.
  • Összevesztünk a nagybátyámékkal hagyatéki miatt, ránk varrták az adósságot, és mégis 2022.12.31-én kibékültünk velük, holott, még mindig fizetjük a törlesztőt. De legalább most rendesek.
  • Végre volt nálunk a párom családja, és jól érezték magukat, főleg a kislány, hiszen panelban tíz évesen nehéz feltalálnia magát úgy, hogy senkiben ne tegyen kárt. :D 
  • Összeszedtem magam lelkileg, és a traumák ellenére is boldog vagyok. 
  • Sikerült olyan elemeket csempésznem a Louxiterbe, amiket még magam sem hittem, hogy tudok. 
  • Felkeresett egy kiadó, de sajnos vissza kellett utasítanom (anyagi és a teljes történet meg nem léte miatt). 
  • Túlléptem a Louxiterben az ötven oldalt, és ha újra olvasom is tetszik. (Haladás.)
  • Összevissza négy (igazából majdnem öt) teljes fejezetet sikerült összehoznom.
  • 2022-nek úgy indultam neki, hogy megcsináljuk a jogosítványt, és mindketten megcsináltuk. Úgyhogy best karácsonyi ajándék ever.  
  • Vettünk egy Peugeot 407 SW-t úgy, hogy még a ház hagyatékos dolog is a nyakunkon van. 
  • Szóba került a gyerek téma. Igazából én már ennek örülök, mert eddig ha meg is említettem az volt a vége, hogy majd megbeszéljük.
  • Voltunk Kékestetőn, Visegrádon, Egerben, Budapesten egy csomó kávézóban, és az állatkertet is megnéztük. 
  • Végezetül pedig elkezdtük nézegetni a szülővé válással kapcsolatos dolgokat és egyebeket, hogy felkészülten, nagyjából mindent tudva vágjunk bele a gyerek projektbe pár éven belül. 
De hogy mit várok 2023-tól?
Igazából azt hiszem, hogy nem túl sokat. Inkább sok drágát.
  • Elsősorban új munkahelyet, mert a jelenlegi megeszi az idegrendszeremet. 
  • Befejezni a Louxitert (ez végül is eddig minden évben célom volt, de sosem sikerült - na majd 10 év múlva -.)
  • Végre meg tudjuk csinálni a kerítést.
  • Le tudjuk cserélni a tetőt.
  • Ne veszekedjünk sokat.
  • Anya teljesen meggyógyulhasson, elvileg már csak pár vizsgálat van hátra.
  • Párom végre megkérje a kezem.
Az újévi fogadalmam: 
  • Minél többet megpróbálok megvalósítani abból, amit elterveztem. 

BÚÉK!

2 megjegyzés:

  1. Mindenkinek vannak hullámai aktivitás terén, egy pillanatig se érezd magad rosszul miatta.
    Sajnálom anyukádat, gyógyulást kívánok neki! Neked pedig még több sikert párkapcsolat és az élet terén, örülök, hogy megtaláltad a helyedet és terveid vannak! valósítsd meg őket! :3 A Louxitert pedig várom! Boldog Új Évet kívánok neked!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Abszolút nem érzem magam rosszul miatta, úgyhogy ezzel semmi gondom. Inkább az zavar, hogy nem tudok annyi időt az írásra és olvasásra szánni, amennyit én akarok.
      Neked is sok sikert a következő évhez, és sikerüljön minden úgy, ahogy azt eltervezted! <3

      Törlés